#Kásler Miklós

Kásler és Pintér harcáról szólhat az Emmi váratlan körlevele
 

Kásler és Pintér harcáról szólhat az Emmi váratlan körlevele

Politikai harcok is állhatnak az egészségügyi szakmai kollégiumok vezetőinek küldött minisztériumi körlevélben – állítják egészségügyi források. Miközben Pintér Sándor belügyminiszter kezében egyre nagyobb hatalom koncentrálódik, Kásler Miklós is szeretné visszaszerezni a döntési jogát, ehhez azonban nem a legjobb módszert választotta, sőt még a miniszterhez lojális érintettek is meglehetősen hűvösen fogadták az Emmi utasítását.














Kásler: Járványellenes nemzeti programot kell kidolgozni
 

Kásler: Járványellenes nemzeti programot kell kidolgozni

Az öt nemzeti egészségügyi program mellé célszerű egy hatodik, járványellenes programot is kidolgozni – mondta az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című videósorozatban. Azt is elmondta, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint, a koronavírus-fertőzés során a legkisebb erek belső rétegei gyulladhatnak be, ez okozza a sokszervi szövődményeket.

MTI MTI